Bejegyzések

Dr. Szász Árpád – Nagy Bálint Emlékérem

Közzétéve: március 16, 2021

Dr. Szász Árpád barátunk, kollégánk kapta idén a Nagy Bálint Emlékérmet.

Szívből gratulálunk és jó egészséget kívánunk Neki!

Dr. Szász Árpád 1935. január 12-én született Székelyföldön, Csíkkarcfalván (Csík megye, Románia). Az elemi iskoláit Kolozsváron kezdte, majd családjuk Magyarországra menekülése után Budapesten, a XX. kerületi Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett 1953-ban. 1954 tavaszán jelentkezett az elsőnek megalakult Pest megyei Növényvédő Állomáshoz permetező mesternek. 1955 szeptemberében a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémia hallgatója lett, ahonnan a II. évfolyam sikeres elvégzése után, az 1956-os forradalomban való részvétele miatt, 1957 nyarán eltávolították. Agármérnöki diplomáját levelező úton a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerezte meg. Keszthelyen a légi vegyszeres gyomirtás témakörből doktorált. A Repülőgépes Növényvédő Állomás alapító tagja, a MÉM Repülőgépes Szolgálatánál agrokémiai osztályvezető, majd nyugdíjba vonulásáig főmunkatárs volt. Több évtizedes munkája elismeréseként 1971-ben a Mezőgazdaság Kiváló dolgozója, 1978-ban a Szolgálat Kiváló dolgozója kitüntetésben részesült. A mezőgazdasági repülés és a Magyar Néphadsereg kapcsolatainak elmélyítéséért 1972-ben a Honvédelmi Érdemérem, 1980-ban és 1988-ban a Haza Szolgálatáért érdemérem arany fokozatát, 1989-ben a Szocialista Mezőgazdasági Repülésért Emlékplakettet és 1991-ben a Hazáért és Szabadságért 1956-os Érdemérmet kapta. Alapító tagja az Ujvárosi Gyomismereti Társaságnak, ahol 2006-ban Ujvárosi Miklós Emlékérem kitüntetésben részesült. Nyugdíjba menetele után 2000-től 2007-ig, a mezőgazdasági repülővállalkozások megválasztották a Mezőgazdasági Repülők Érdekvédelmi Szövetségének elnökének

Kategória: Hírek